2015. május 23.

"Érdemes volt hazajönni" - vallja a friss Bolyai-díjas Pál Csaba

Pál Csabának már most maradandó teljesítmény fűződik a nevéhez, olyan eredmények, amelyek bizonyosan az emberiség hasznára válnak - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap este a díj ünnepélyes átadóján a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Áder János szerint a biológusban meg van mindaz, ami a kereső embernek szárnyakat ad és a hétköznapi kíváncsiság fölé emeli, eredményes kutatóvá teszi. „A Bolyai-díj ez évi kitüntetettje elhivatott ember, a kutatásban keresi a stratégiai játékokra jellemző izgalmat, szereti feltenni a jó kérdést, a nehéz problémát elemeire bontani és megtalálni a legegyszerűbb megoldást” - fogalmazott a köztársasági elnök.

Mint hangsúlyozta: a kétévente odaítélt Bolyai-díj egyik legszebb erénye, hogy „különleges hangjával közbeszéddé teszi a tudományt”. Hozzátette: reményei szerint a következő napokban sokan fognak beszélni arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában a Lendület program jóvoltából egy elszánt csapat a baktériumok fejlődését vizsgálja, mert szeretnék pontosan tudni, hogy miért és hogyan alkalmazkodnak olyan gyorsan a változáshoz.

A teljes cikk elolvasható a valasz.hu-n.